A nők bolondulnak érte, s a táncos, zenés szerepekben fellépő sármos színész tesz is érte, hogy testét karbantartsa. Focizik a színészválogatottban, sérüléséig a Vasas öregfiúkcsapatának is oszlopos tagja volt. Nem véletlen, hogy éppen a színészek egyik edzése után sikerült kifaggatnunk. 

- Hogyan lett az erdésznek készülő fiatalemberből musicalszínész?

- Zenei óvodába, majd iskolába jártam Székesfehérvárott, ahol édesapám katonatiszt volt. Énekelni, zongorázni tanultam, de néptáncoktatásra is jártam. Imádom a természetet, ezért Sopronba, az Erdészeti Szakközépiskolába akartam jelentkezni, mert erdésznek készültem. Néptánctanárnőm azonban annyira tehetségesnek tartott, hogy tudtom nélkül Pécsre, a Művészeti Szakközépiskola akkor indult balett-tagozatára küldte el jelentkezésemet. Két évig tanultam itt, majd amikor a szüleim visszaköltöztek a fővárosba, az Állami Balettintézetben szereztem néptáncművész diplomát.

- Ez még aligha elég a színészi szerephez.

- Akkoriban Debrecenben - a pécsi és a győri baletthez hasonlóan - balettkart akartak kialakítani a Csokonai Színházban. Pályakezdőként itt indultam, s a táncos feladatok mellett néhány kisebb szerepet is kaptam. Ekkor döbbentem rá: a színészet több a táncnál. Ezt igazán akkor értettem meg, amikor – már a Színművészeti Főiskola hallgatója voltam – egy külföldre utazott színész helyére a Madáchban kiszemeltek a Macskák egyik szerepére. Azóta is ennek a társulatnak vagyok a tagja, az idén áprilisban éppen húsz éve.

- Szerepálmok?

- Ha az ember nem dolgozik, arról álmodozik, mit szeretne játszani. Lekopogom, nagyon sok munkám van, így nincs időm ilyesmiről elmélkedni. Egyébként például a Rómeót kifejezetten nem szeretem. Ha már ebben a darabban kellene fellépnem, inkább alakítanám Tybald vagy Mercurius szerepét, ami izgalmasabb. Csak egyet szeretnék: nagyon sokáig játszani.

- Ebben csaknem megakadályozta egy sportsérülés.

- Ilyen az élet. A színházban még kisebb sérülésem sem volt, de a focipályán tavaly nyáron harmadszor ment szét a térdem egy Vasas öregfiúk meccsen. Béres Györgynek, a BM-kórház sebész főorvosának köszönhetem, hogy összerakta alkotó elemeimet, s ma már csak rossz emlék ez a sérülés. A focinak persze búcsút kellett intenem, a kapuból figyelhetem társaim ádáz csatáit, mert a színészi pályám a legfontosabb.

- Többen az ország férfiideáljának tartják, főleg a gyengébb nem képviselői.

- Rendkívül hízelgő ez számomra, noha sokat nem tehetek róla, hiszen úgymond, az adottságaimat a szüleimtől kaptam örökül. Persze, azért odafigyelek magamra. Már csak azért is, mert a színpad nem bírja el a nem kellően karbantartott testet. Főleg az olyan musicalekben, mint a Macskák, ahol énekelni, táncolni s játszani kell egyszerre.

- Időközben "beírták" a Barátok közt című szappanoperába is, egy nem éppen hízelgő szerepre.

- A negatív szerep nem átok, színházban is jó ilyen figurát formálni. Mert ez szélesebb skálán játszható, mint a jófiú.

- Tempós, rohanó életet él. Nem voltak még összetűzései a rendőrökkel?

- Voltak, s ebben nem kis szerepe van a sietségnek. Időszűke miatt sportosan, gyorsan közlekedem. Van, hogy ezért csak rám köszönnek, integetnek a "kollégák", hiszen a Kisváros című sorozatban motoros zsarut alakítottam. Máskor megállítottak, s elmagyarázták, mit vétettem. Azonnal elismertem a stiklit. Ezen úgy meglepődött a rendőr, hogy máris továbbengedett.