1960. május 9.-én született. Zenei óvodába, majd iskolába járt Székesfehérvárott. Énekelni, zongorázni tanult, de néptáncoktatásra is járt. Erdészeti Szakközépiskolába akart jelentkezni, mert erdésznek készült. Néptánctanárnője azonban annyira tehetségesnek tartotta, hogy elküldte a jelentkezését a Művészeti Szakközépiskola akkor indult balett-tagozatára. Két évig tanult ott, majd az Állami Balettintézetben szerezte néptáncművész diplomáját. Pályakezdőként a Debreceni Csokonai Színházban indult, majd a Miskolci Nemzeti Színház következett. Statisztált a Madách Színházban, itt kapott lehetőséget kisebb szerepekre. Ezt követte a Színművészeti Főiskola, ahol operett-musical szakon végzett 1986-ban. 1984-től tagja a Madách Színháznak. A színház mellett ralizik - 2002 őszén Szalay Balázs navigátoraként megnyerte az Egyiptom Ralit. 2003 januárjában pedig részt vett a Dakar Ralin. Elvált, első házasságából van egy lánya, Anna.
|